 | Előadó: Ayreon Album: 01011001 Stílus: Progressive metal 2008 InsideOut |
Ayreon lemezt hallgatni mindig valami mást jelentett nekem, mint egy Elvenkinget. A komplex történet, elgondolkodtató szövegeket mindig is szerettem Arjentől. A The Human Equation megjelenése után napokig gondolkodtam csak azon, hogy lehet-e így? A 01011001 értelmét pedig sokáig nem bírtam megfejteni. Ez nem hibája a lemeznek: egyszerűen gondolkodást igényel, és a szövegek figyelmes hallgatását. Aki nem tudná: a 01011001 egy bináris szám, és lekódolva karakterekbe, ez egyszerűen az Y -t adja. Nah, kinek ismerős? Igen, a Planet Y, és emellett kötődik a Forever of the Stars történetszálhoz is. A történet tehát már "csak" folytatás: az Into the Electric Castle, a The Dream Sequencer és részben a The Human Equation lemezen megkezdett történetet folytatja. De, ahogy a 2004-es lemeznél, az újnál se egyértelműen folytatás. Egyébként a 01011001 binárisan a 89-es számot jelöli, de ez már csak érdekesség mellé.A kritikában nem szeretnék a dalokra egyesével kitérni, hiszen tizenöt dalról van szó, két lemezen. Inkább csak az érdekességekre, izgalmasabb váltásokra, esetleg a hibákra. Viszont annyit, hogy a THE-vel ellentétben, Arjen itt nem osztotta fel sehogy a dalokat, tehát nincsenek napok. Csak úgy, mint a Into the Electric Castle-ben, vagy a The Universal Migratorben, kronológia nélkül, egymás után következnek a dalok, amelynek a többsége a Forever-ről szól. (Kicsit bonyolult a dalok kapcsolata egymással, de megérthető szerencsére.) Azokról a lényekről, akik a Planet Y tengereiből egy aszteroida segítségével a Földre kerülnek, kipusztítva a dinoszauruszokat, és létrehozva az Embereket. Viszont, hogy jobban megértsük a történetet, rövid, emberi epizódok is kerültek a dalok közé. Így, sajnos pont a Man, azaz Emberek énekesei kapták a legkevesebb szerepet - egy-egy dalt, általában megosztva másokkal. Az énekesek kiválasztása mindig is Arjen erősségei közé tartozott, és most sem cáfolta meg ezt a tényt, hiszen az Embereket Phideaux Xavier a Phideauxból, Wudstik, egy holland soulénekes, Marjan Welman az Elisterből és Lisolett Hegt a Dialből személyesítik meg, természetesen az ismertebb énekesek, Simone Simons, Ty Tabor és maga Arjen Lucassen mellett. Mint írtam, az ő szerepük igencsak rövid, és sajnos nem is épül annyira a tehetségük köré, mint az a The Human Equationben volt (de azért valljuk be, ott több szerep is jutott egy énekesre).
Velük szemben pedig a Forever tagjai állnak, akik azért költöztek a Földre, hogy a népük által elkövetett hibákat elkerülve újra átérezhessék az érzelmeket, az igazi életet. Talán nem is véletlenül kerültek az ismertebb énekesek ebbe a csapatba. Köztük van Daniel Gildenlöw, akit úgy vélem, nem kell bemutatni, Hanshi Kursch a Blind Guardianból, az Evergrey énekese Tom S. Englund (akit egyébként már igencsak régóta szerettem volna Ayreon lemezen hallani, hatalmas tehetség), Jørn Lande, Bob Catley a Magnumból, Steve Lee a Gotthardból, Jonas Renkse a Katatoniából (őt is vártam már), Magali Luyten a Beautiful Sinből. Mellettük két visszatérő is van, legfőképp azért, hogy erősítsék a köteléket a korábbi Ayreon lemezekhez: Anneke van Giersbergen, aki korábban a The Gathering énekese volt, és Floor Jansen az After Foreverből. Egyébként Floor zenekarneve kicsit viccesen ironikus. A Forever énektémák valamivel komplikáltabbak, mint az emberiek: többször szólal meg egyszerre több hang, énekes, bár a vokalistákat magukat sajnos viszonylag nehéz felismerni. Kicsit olyan, mintha mindenki egy új formáját nyújtotta volna, nem a megszokottat.
Zeneileg az új Ayreon lemez a toppon van. Nem csupán egyesíti az előző lemezeket - beleértve az Actual Fantasy és a The First Experiment hangzását is -, hanem újat is hoz. Az Ayreon lemezekre eddig nem volt jellemző, hogy ennyi ambient elemet, illetve power metalos gitártémákat, riffeket használjon, power énekesekkel. Arjen zenéjét mindigis jellemezte a változatosság, az újdonság, de a 01011001 minden eddigit felülmúlt. Szinte rendszertelenül - avant-garde módon - vált a dal ambientté, majd egyszercsak vissza. Hasonló élményben lehet része a hallgatónak már a nyitódalban, az Age of Shadowsban, ahol a legtöbb Foreveres énekes is feltűnik. Arjen sokkal sötétebb gitártémákat, mélyebbre hangolt gitárriffeket használ, mint a korábbi lemezeken, s ezt jól aláfestik az ambient betétek. Nagyon sok az elektronikus, monoton, lassú átvezetés is, amelyek bár így olvasásra unalmasnak tűnnek, egyáltalán nem azok.
Arjen szokásához híven maga játszotta fel a gitárokat, a basszustémákat és a szintiszólamokat is, egyedül néhány szólót bízott vendégzenészekre. De a választása itt is jónak bizonyult: a gitároknál Michael Romeo a Symphony X-ből az E=MC2 szólóját, Lori Linstruth pedig a Newborn Race szólóját játszotta fel a lemezre, míg billentyűsök közül az ex-Dream Theateres Derek Sherinian játszotta a The Fifth Extinctionben a szólót, illetve Tomas Bodin a The Flower Kingsből a Waking Dreams és Joost Van Den Broek a The Sixth Extinction szólót. Dobosnak szokás szerint a Gorefestes Ed Warby érkezett, míg a népies hangszereknél Jeroen Goossens, Ben Mathot és David Faber segítettek be fuvolán, hegedűn illetve csellón. Most sajnos kevesebb szerepet kaptak ezen hangszerek, s inkább csak háttérben aláfestik a dalokat, bár ez inkább azoknak jelent gondot, akik vagy a Loser-t, vagy a Realization-t várták vissza.
Stílusilag tényleg mindent lehet a lemezen találni. Power metalos gitárriffeket (Age of Shadows), teljesen ambient dalokat (Comatose), technikásabb progrockot (Connect the Dots), balladát (Web of Lies), összetett, hosszú progmetált (The Sixth Extinction), a hatvanas-hetvenes évek rockzenéjére emlékeztető témák (Newborn Race), durvább és lágyabb, dallamosabb és zúzós részeket. Ami leginkább feldobja a lemez összetettségét az a hörgés, mert nem vártam volna, hogy harmadjára is be meri vállalni Arjen a lemezre, még ha csak rövid ideig is. Az újítások nélkül maga a lemez is újdonság lenne, hiszen így még Ayreon lemez nem szólt. De hozzátartozik az igazsághoz, hogy az újragondolt riffek és szólók mellett a dobtéma is komolyodott, és néhol technikásan lágy, máshol brutálisan vad lett, ezzel is mutatva Ed Warby képességeit.
Összeeresztve az énekesek és a hangszerek hangját, a 01011001 tényleg lehengerlően szól. Itt nem akar semmi se kitűnni a másik mögül, teljes összhangban szólnak, és mindenki csak része annak a hatalmas hangzuhatagnak, amit Ayreonnak nevezünk. A lemezen a dalok külön is meghallgathatók, de ha tényleg élvezni szeretnéd, nem érdemes. Véleményem szerint ez az eddigi legjobb Ayreon lemez, pont amiatt, hogy sokkal összetettebb, mint az előzőek. Talán, sokkal érettebb is, bár ezt nehéz úgy megállapítani, hogy az előző lemezekre is ezt mondanám. Jót tett Arjen zenéjének ez a három év szünet, dalírás, és a kis Stream of Passion-ös kiruccanás. A 01011001 kötelező darab minden zenekedvelő ember számára, és nem mp3-ban, hanem CD-n (vagy DVD-n), eredetiben.
Velük szemben pedig a Forever tagjai állnak, akik azért költöztek a Földre, hogy a népük által elkövetett hibákat elkerülve újra átérezhessék az érzelmeket, az igazi életet. Talán nem is véletlenül kerültek az ismertebb énekesek ebbe a csapatba. Köztük van Daniel Gildenlöw, akit úgy vélem, nem kell bemutatni, Hanshi Kursch a Blind Guardianból, az Evergrey énekese Tom S. Englund (akit egyébként már igencsak régóta szerettem volna Ayreon lemezen hallani, hatalmas tehetség), Jørn Lande, Bob Catley a Magnumból, Steve Lee a Gotthardból, Jonas Renkse a Katatoniából (őt is vártam már), Magali Luyten a Beautiful Sinből. Mellettük két visszatérő is van, legfőképp azért, hogy erősítsék a köteléket a korábbi Ayreon lemezekhez: Anneke van Giersbergen, aki korábban a The Gathering énekese volt, és Floor Jansen az After Foreverből. Egyébként Floor zenekarneve kicsit viccesen ironikus. A Forever énektémák valamivel komplikáltabbak, mint az emberiek: többször szólal meg egyszerre több hang, énekes, bár a vokalistákat magukat sajnos viszonylag nehéz felismerni. Kicsit olyan, mintha mindenki egy új formáját nyújtotta volna, nem a megszokottat.
Zeneileg az új Ayreon lemez a toppon van. Nem csupán egyesíti az előző lemezeket - beleértve az Actual Fantasy és a The First Experiment hangzását is -, hanem újat is hoz. Az Ayreon lemezekre eddig nem volt jellemző, hogy ennyi ambient elemet, illetve power metalos gitártémákat, riffeket használjon, power énekesekkel. Arjen zenéjét mindigis jellemezte a változatosság, az újdonság, de a 01011001 minden eddigit felülmúlt. Szinte rendszertelenül - avant-garde módon - vált a dal ambientté, majd egyszercsak vissza. Hasonló élményben lehet része a hallgatónak már a nyitódalban, az Age of Shadowsban, ahol a legtöbb Foreveres énekes is feltűnik. Arjen sokkal sötétebb gitártémákat, mélyebbre hangolt gitárriffeket használ, mint a korábbi lemezeken, s ezt jól aláfestik az ambient betétek. Nagyon sok az elektronikus, monoton, lassú átvezetés is, amelyek bár így olvasásra unalmasnak tűnnek, egyáltalán nem azok.
Arjen szokásához híven maga játszotta fel a gitárokat, a basszustémákat és a szintiszólamokat is, egyedül néhány szólót bízott vendégzenészekre. De a választása itt is jónak bizonyult: a gitároknál Michael Romeo a Symphony X-ből az E=MC2 szólóját, Lori Linstruth pedig a Newborn Race szólóját játszotta fel a lemezre, míg billentyűsök közül az ex-Dream Theateres Derek Sherinian játszotta a The Fifth Extinctionben a szólót, illetve Tomas Bodin a The Flower Kingsből a Waking Dreams és Joost Van Den Broek a The Sixth Extinction szólót. Dobosnak szokás szerint a Gorefestes Ed Warby érkezett, míg a népies hangszereknél Jeroen Goossens, Ben Mathot és David Faber segítettek be fuvolán, hegedűn illetve csellón. Most sajnos kevesebb szerepet kaptak ezen hangszerek, s inkább csak háttérben aláfestik a dalokat, bár ez inkább azoknak jelent gondot, akik vagy a Loser-t, vagy a Realization-t várták vissza.
Stílusilag tényleg mindent lehet a lemezen találni. Power metalos gitárriffeket (Age of Shadows), teljesen ambient dalokat (Comatose), technikásabb progrockot (Connect the Dots), balladát (Web of Lies), összetett, hosszú progmetált (The Sixth Extinction), a hatvanas-hetvenes évek rockzenéjére emlékeztető témák (Newborn Race), durvább és lágyabb, dallamosabb és zúzós részeket. Ami leginkább feldobja a lemez összetettségét az a hörgés, mert nem vártam volna, hogy harmadjára is be meri vállalni Arjen a lemezre, még ha csak rövid ideig is. Az újítások nélkül maga a lemez is újdonság lenne, hiszen így még Ayreon lemez nem szólt. De hozzátartozik az igazsághoz, hogy az újragondolt riffek és szólók mellett a dobtéma is komolyodott, és néhol technikásan lágy, máshol brutálisan vad lett, ezzel is mutatva Ed Warby képességeit.
Összeeresztve az énekesek és a hangszerek hangját, a 01011001 tényleg lehengerlően szól. Itt nem akar semmi se kitűnni a másik mögül, teljes összhangban szólnak, és mindenki csak része annak a hatalmas hangzuhatagnak, amit Ayreonnak nevezünk. A lemezen a dalok külön is meghallgathatók, de ha tényleg élvezni szeretnéd, nem érdemes. Véleményem szerint ez az eddigi legjobb Ayreon lemez, pont amiatt, hogy sokkal összetettebb, mint az előzőek. Talán, sokkal érettebb is, bár ezt nehéz úgy megállapítani, hogy az előző lemezekre is ezt mondanám. Jót tett Arjen zenéjének ez a három év szünet, dalírás, és a kis Stream of Passion-ös kiruccanás. A 01011001 kötelező darab minden zenekedvelő ember számára, és nem mp3-ban, hanem CD-n (vagy DVD-n), eredetiben.
Értékelés: 100%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése