 | Előadó: Strapping Young Lad Album: City Stílus: Industrial/Thrash/Death Metal 1997 Century Media |
A Strapping Young Lad már ismerős lehet sok olvasó előtt: Devin Townsend brutálisabb, zúzósabb zenekara a durva dallamai, éneknek nevezett hangeffektjei és brutális dalai hatalmas népszerűséget hoztak az ex-Steve Vai énekesnek és bandájának. A City az első olyan SYL lemez, ahol a ma is ismert - bár éppen szünetet tartó - felállás hallható, kivétel ezalól a billentyűs, ugyanis neki a személye többször is változott azóta. Ez pedig: Devin Towsend, ének és gitár, Byron Stroud basszusgitár, Jed Simon gitár és Gene "Mókus" Hoglan dobok.
A bemutatkozó lemez, a Heavy as a Really Heavy Thing nem volt olyan jó, illetve néhány remek pillanattól eltekintve nem volt kiemelkedő. Ezt a csorbát próbálta Devy kiköszörülni a következő, azaz a City albumon. Mennyire sikerrel? Kiderül.
A City egy felvezető instrumentális témával, a Velvet Kevorkiannal indul, ahol a szövegnek, illetve a kórusnak kevés köze van a zenéhez, csak van. Hogy mennyire dühös album a City, már ez is mutatja, ugyanis mind a zene, mind a beszédmód egy gyilkosságra készülő ember elméjét is ábrázolhatná akár.
Majd azonnal berobban az All Hail The New Flesh. Rendkívül pörgős, durva dobtémájú anyag, gyors, tempóváltós riffekkel. Gene Hoglan egy nagyon jó dobos, már ebben a számban is nagyon hallatszik. Rengeteg a blastbeat, illetve a különleges ütés. Devin Townsend ordibál eleget, többet is, mint megszoktuk. A refrén egy kicsit torzított, de tisztának mondható énektémából áll.
És most jön a kuriózum. Az a dal, amit nálam még egyetlen Strapping Young Lad nóta se tudott lekörözni, hiába a szerelmet semmivé tevő Love?, hiába a hatalmas metal himnusz Far Beyond Metal. Az Oh My Fucking God (röviden: OMFG - lol a szerk. ) már hanghatásaiban felülbúl bármit, amit hallottam: Devin olyanféle gargalizáló ordítással nyit, amit még mellette hosszan is kitart, hogy egyes ismerőseim már itt feladták a hallgatását a számnak. A dobtéma nagyon durva és változatos, az énektémából pedig semmit nem lehet érteni, úgy hadar Devin - tipikusan az a nóta, amihez kell a szövegkönyv. A gitárok inkább zenei aláfestést, zajt adnak az egészhez, ahogy a billentyű is, így egészítve ki Devin Townsend zenei technikáját, a Wall of Sound-ot. Van néhány gyors váltás, riffelgetés is benne, de a dalt leginkább ezek a véletlenszerű zajok, Devin témák dobják fel. Erősen gyomor kell hozzá. OMFG.
A következő szám, a Detox volt a lemezről az egyetlen kislemez. Riffelgetéssel, cintányérral, és Devin ordítással kezdődik, majd csak utána lesz nagyno durva. A dobtéma itt egyszerűen indul, majd fenntartja a blastbeatet a váltásoknál, felütéseknél is. Sajnos a basszustéma nem igazán mutatkozik ki a lemezen, de ezt be lehet tudni a többi, durván szóló dallamnak. Szinte helyet sem hagynak neki. Mivel az összes dalt Devin Townsend írta, kevés beleszólással a bandatagoknak, ezért ez az eszetlen, kaotikus téma nem is olyan meglepő. Az érzés tényleg hasonlíthat a detoxhoz: egyszer jól vagy, majd azt se tudod hol vagy. A váltás nagyon jól sikerült a dal közepén: a tempót feltartva, de teljesen más dallamot és riffeket játszanak.
Az album érdekessége a néhány dal elé és mögé bevágott beszédtémák is. Koncerten ez nagyon jól jött ki, ami a Home Nucleunics dalban van: "The Beat starts here" felkiáltás elé Devin megkérdezi a közönségtől: "I only have one pointed question! WHERE does the beat start?" és erre válaszol a gépi hang. Majd jön a nóta. Azonnal berobban, egy újabb ordibálós, véletlenszerűen zajos, amely egyébként elmondja majdnem az én hozzáállásomat is a valláshoz. De nem teljesen. "Hey, you failed like god in me".
Ezt az AAA követi, kicsit átvezető nótának tűnik, gyengébb, lazább mint a többi. Valamilyen szinten ez a Heavy as a Really Heavy Thing lemezre emlékeztet, főleg az SYL nótára róla. Inkább melodikusabb darab, mint a többi, riffelegetéssel és lágyabb, néhol torzított dobokkal. Érdekesség a lemezen, hogy nem nagyon lehet gitárszólókat hallani: pedig ennek a behatárolhatatlan stílusnak eleme is lehetne akár. A Strapping Young Lad alapjáraton egy durva thrash, death, industrial metal, de rengeteg progressive és extreme metal elemet is tartalmaz, így várható lett volna egy kis villogás Devin részéről.
Az Underneath The Waves egy picit Slayerösen indul, majd tipikusan SYL lesz, váltásokkal és egy kis dob-basszus duettel. Végre. Ez is egy gyorsabb, brutálisabb, ordítós nóta, Devinnek a vokálja néhol emlékeztet a Punky Brüsterre, magas, falsetto. Itt is inkább a riffelgetés a jellemző, illetve a jó dobtémák, viszont Devin gondolkodását is mutatja a dal közepén a hosszan elnyúló, egyetlen melódiát ismétlő rész, amit alig hallhatóan egy kis szintetizátor fest alá.
Utolsó előtti dalként egy Cop Shoot Cop feldolgozás került. A Room 429 egy lassabb, kicsit szintisebb témájú dal. A gitárnak rendkívül kevés szerepe van, inkább csak aláfesti az egészet. A számot Devin éneke és a szintetizátor viszi. Devin nagyon szereti az átdolgozásokat, majdnem minden Strapping lemezre rakott legalább egyet.
A záró darab, a Spirituality igen lassan indul be. Zajokkal, elhúzódó gitárriffekkel, lassú dobokkal indít, az egész újra egy kicsit kaotikus. Rengeteg hangszer és dallam szólal meg egyszerre, majd erre jön még rá Devin ordibálása is. Ez az egész így nagyon hasonló egy rémálomhoz, ahogy az UneXpecT esetében is volt, majd szép lassan elhal, mintha az álom is eltűnne.
Devin Townsend egy zseni, ezt már bizonyította párszor. Viszont a City-vel azt is bizonyította, hogy kell a gyomor néhány zenéjéhez, illetve, hogy ő azt játszik, amihez éppen kedve van. Egyetlen SYL album se egyforma, nincs két hasonló témájú lemeze. Sajnos most egy kicsit szünetelteti ezt a remek zenekart, de reméljük, hogy hamarosan vissza fog térni, és a The New Black helyett egy The New City albummal. Vagy valami hasonlóval. Egyébként azért a legutolsó motívum/szöveg a lemezen nagyon is odacsap: "Strapping Young Lad rocks my hairy anus". Most mondjon valaki erre valamit.
A bemutatkozó lemez, a Heavy as a Really Heavy Thing nem volt olyan jó, illetve néhány remek pillanattól eltekintve nem volt kiemelkedő. Ezt a csorbát próbálta Devy kiköszörülni a következő, azaz a City albumon. Mennyire sikerrel? Kiderül.
A City egy felvezető instrumentális témával, a Velvet Kevorkiannal indul, ahol a szövegnek, illetve a kórusnak kevés köze van a zenéhez, csak van. Hogy mennyire dühös album a City, már ez is mutatja, ugyanis mind a zene, mind a beszédmód egy gyilkosságra készülő ember elméjét is ábrázolhatná akár.
Majd azonnal berobban az All Hail The New Flesh. Rendkívül pörgős, durva dobtémájú anyag, gyors, tempóváltós riffekkel. Gene Hoglan egy nagyon jó dobos, már ebben a számban is nagyon hallatszik. Rengeteg a blastbeat, illetve a különleges ütés. Devin Townsend ordibál eleget, többet is, mint megszoktuk. A refrén egy kicsit torzított, de tisztának mondható énektémából áll.
És most jön a kuriózum. Az a dal, amit nálam még egyetlen Strapping Young Lad nóta se tudott lekörözni, hiába a szerelmet semmivé tevő Love?, hiába a hatalmas metal himnusz Far Beyond Metal. Az Oh My Fucking God (röviden: OMFG - lol a szerk. ) már hanghatásaiban felülbúl bármit, amit hallottam: Devin olyanféle gargalizáló ordítással nyit, amit még mellette hosszan is kitart, hogy egyes ismerőseim már itt feladták a hallgatását a számnak. A dobtéma nagyon durva és változatos, az énektémából pedig semmit nem lehet érteni, úgy hadar Devin - tipikusan az a nóta, amihez kell a szövegkönyv. A gitárok inkább zenei aláfestést, zajt adnak az egészhez, ahogy a billentyű is, így egészítve ki Devin Townsend zenei technikáját, a Wall of Sound-ot. Van néhány gyors váltás, riffelgetés is benne, de a dalt leginkább ezek a véletlenszerű zajok, Devin témák dobják fel. Erősen gyomor kell hozzá. OMFG.
A következő szám, a Detox volt a lemezről az egyetlen kislemez. Riffelgetéssel, cintányérral, és Devin ordítással kezdődik, majd csak utána lesz nagyno durva. A dobtéma itt egyszerűen indul, majd fenntartja a blastbeatet a váltásoknál, felütéseknél is. Sajnos a basszustéma nem igazán mutatkozik ki a lemezen, de ezt be lehet tudni a többi, durván szóló dallamnak. Szinte helyet sem hagynak neki. Mivel az összes dalt Devin Townsend írta, kevés beleszólással a bandatagoknak, ezért ez az eszetlen, kaotikus téma nem is olyan meglepő. Az érzés tényleg hasonlíthat a detoxhoz: egyszer jól vagy, majd azt se tudod hol vagy. A váltás nagyon jól sikerült a dal közepén: a tempót feltartva, de teljesen más dallamot és riffeket játszanak.
Az album érdekessége a néhány dal elé és mögé bevágott beszédtémák is. Koncerten ez nagyon jól jött ki, ami a Home Nucleunics dalban van: "The Beat starts here" felkiáltás elé Devin megkérdezi a közönségtől: "I only have one pointed question! WHERE does the beat start?" és erre válaszol a gépi hang. Majd jön a nóta. Azonnal berobban, egy újabb ordibálós, véletlenszerűen zajos, amely egyébként elmondja majdnem az én hozzáállásomat is a valláshoz. De nem teljesen. "Hey, you failed like god in me".
Ezt az AAA követi, kicsit átvezető nótának tűnik, gyengébb, lazább mint a többi. Valamilyen szinten ez a Heavy as a Really Heavy Thing lemezre emlékeztet, főleg az SYL nótára róla. Inkább melodikusabb darab, mint a többi, riffelegetéssel és lágyabb, néhol torzított dobokkal. Érdekesség a lemezen, hogy nem nagyon lehet gitárszólókat hallani: pedig ennek a behatárolhatatlan stílusnak eleme is lehetne akár. A Strapping Young Lad alapjáraton egy durva thrash, death, industrial metal, de rengeteg progressive és extreme metal elemet is tartalmaz, így várható lett volna egy kis villogás Devin részéről.
Az Underneath The Waves egy picit Slayerösen indul, majd tipikusan SYL lesz, váltásokkal és egy kis dob-basszus duettel. Végre. Ez is egy gyorsabb, brutálisabb, ordítós nóta, Devinnek a vokálja néhol emlékeztet a Punky Brüsterre, magas, falsetto. Itt is inkább a riffelgetés a jellemző, illetve a jó dobtémák, viszont Devin gondolkodását is mutatja a dal közepén a hosszan elnyúló, egyetlen melódiát ismétlő rész, amit alig hallhatóan egy kis szintetizátor fest alá.
Utolsó előtti dalként egy Cop Shoot Cop feldolgozás került. A Room 429 egy lassabb, kicsit szintisebb témájú dal. A gitárnak rendkívül kevés szerepe van, inkább csak aláfesti az egészet. A számot Devin éneke és a szintetizátor viszi. Devin nagyon szereti az átdolgozásokat, majdnem minden Strapping lemezre rakott legalább egyet.
A záró darab, a Spirituality igen lassan indul be. Zajokkal, elhúzódó gitárriffekkel, lassú dobokkal indít, az egész újra egy kicsit kaotikus. Rengeteg hangszer és dallam szólal meg egyszerre, majd erre jön még rá Devin ordibálása is. Ez az egész így nagyon hasonló egy rémálomhoz, ahogy az UneXpecT esetében is volt, majd szép lassan elhal, mintha az álom is eltűnne.
Devin Townsend egy zseni, ezt már bizonyította párszor. Viszont a City-vel azt is bizonyította, hogy kell a gyomor néhány zenéjéhez, illetve, hogy ő azt játszik, amihez éppen kedve van. Egyetlen SYL album se egyforma, nincs két hasonló témájú lemeze. Sajnos most egy kicsit szünetelteti ezt a remek zenekart, de reméljük, hogy hamarosan vissza fog térni, és a The New Black helyett egy The New City albummal. Vagy valami hasonlóval. Egyébként azért a legutolsó motívum/szöveg a lemezen nagyon is odacsap: "Strapping Young Lad rocks my hairy anus". Most mondjon valaki erre valamit.
Értékelés: 92%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése