 | Előadó: Dreyelands Album: Can't Hide Away Stílus: Progressive Metal 2007 Szerzői kiadás |
Bevallom, nem nagyon vagyok oda a magyar zenekarokért, rendkívül kevés olyan banda van, amely meg tud valahogy fogni. Ezért is éreztem olyan furcsán magam, mikor az I betűs közösségi portálon bejelölt a Dreyelands zenekar. Mivel a zenei hatásként feltüntetett zenekarok igen jók voltak - azaz Dream Theater, Symphony X, Metallica stb. -, ezért úgy döntöttem, hogy adok nekik egy esélyt... És nem csalódtam. A Dreyelands zenéje egy kellemes, pörgős power/progressive metal.
A Can't Hide Away EP idén május végén jelent meg a zenekar weblapján, és ingyen letölthető. A címadó dalhoz egy videoklip is készült, amelyet a YouTube videomegosztó oldalon el lehet érni ( Link: http://www.youtube.com/watch?v=-YtCbqCCi9k ) , s ez a nóta indítja az összesen három számos kislemezt. Egy gyors tempójú dalról van szó, aminek az elején Dream Theater szerű váltások, illetve szintitémák vannak, majd a bevezetőt egy virtuóz gitárszóló zár, ami után előkerül az ének is. Bevallom, szerintem nem illik a zenébe Nikola Mijic hangja, én őt sokkal inkább egy vérbeli power metal bandában tudnám elképzelni.
A címadó dalt a Fearless követi. Ez is egy gyorsabb tempójú dal, s lényegesen több a power elem benne. Ezen a számon már jobban bejött Nikola hangja, inkább illett hozzá. Igazából amit ki lehet emelni a dalban, az a dob. Omar Gassama igen precízen püföli a hangszerét, és nem érzem azt, hogy kicsit most túl kemény akar lenni, vagy hogy túl technikásnak szeretne mutatkozni.
Befejezésképp egy kicsit sötétebb hangulatú dal következik, a One Fall. A maga majdnem nyolc percével ez az EP leghosszabb nótája, s lendületből nem nagyon veszített az előzőekhez képest. A Fearlesshez hasonlóan kevésbé progressive, inkább a Symphony X-re hasonlít. A refrénje igen fülbemászó, szinte azonnal megragad az emberben, viszont az ének egyes részein igen nehezen érthetővé válik a szöveg.
Most jön a legnehezebb része az egésznek - értékelni. A kislemezeket mindig is nehezebb a megfelelő módon pontozni, egyrészt rövidségük miatt, másrészt pedig azért, mert általában az EP-k még csak szárnypróbálgatások. Ami hiányzik nekem a Dreyelandsből egyelőre az, hogy ne csak egy nóta erejéig legyen a gitártéma progresszív. Sajnáltam, hogy pl. az utolsó nótában nem csapott oda igazán a szóló, ahogy első pillanatban azt reméltem. Viszont ezt leszámítva ígéretes zenekar a Dreyelands, van bennük fantázia, és remélhetőleg kitartás is, ugyanis én epekedve várom az első teljes hosszú lemezüket!
A Can't Hide Away EP idén május végén jelent meg a zenekar weblapján, és ingyen letölthető. A címadó dalhoz egy videoklip is készült, amelyet a YouTube videomegosztó oldalon el lehet érni ( Link: http://www.youtube.com/watch?v=-YtCbqCCi9k ) , s ez a nóta indítja az összesen három számos kislemezt. Egy gyors tempójú dalról van szó, aminek az elején Dream Theater szerű váltások, illetve szintitémák vannak, majd a bevezetőt egy virtuóz gitárszóló zár, ami után előkerül az ének is. Bevallom, szerintem nem illik a zenébe Nikola Mijic hangja, én őt sokkal inkább egy vérbeli power metal bandában tudnám elképzelni.
A címadó dalt a Fearless követi. Ez is egy gyorsabb tempójú dal, s lényegesen több a power elem benne. Ezen a számon már jobban bejött Nikola hangja, inkább illett hozzá. Igazából amit ki lehet emelni a dalban, az a dob. Omar Gassama igen precízen püföli a hangszerét, és nem érzem azt, hogy kicsit most túl kemény akar lenni, vagy hogy túl technikásnak szeretne mutatkozni.
Befejezésképp egy kicsit sötétebb hangulatú dal következik, a One Fall. A maga majdnem nyolc percével ez az EP leghosszabb nótája, s lendületből nem nagyon veszített az előzőekhez képest. A Fearlesshez hasonlóan kevésbé progressive, inkább a Symphony X-re hasonlít. A refrénje igen fülbemászó, szinte azonnal megragad az emberben, viszont az ének egyes részein igen nehezen érthetővé válik a szöveg.
Most jön a legnehezebb része az egésznek - értékelni. A kislemezeket mindig is nehezebb a megfelelő módon pontozni, egyrészt rövidségük miatt, másrészt pedig azért, mert általában az EP-k még csak szárnypróbálgatások. Ami hiányzik nekem a Dreyelandsből egyelőre az, hogy ne csak egy nóta erejéig legyen a gitártéma progresszív. Sajnáltam, hogy pl. az utolsó nótában nem csapott oda igazán a szóló, ahogy első pillanatban azt reméltem. Viszont ezt leszámítva ígéretes zenekar a Dreyelands, van bennük fantázia, és remélhetőleg kitartás is, ugyanis én epekedve várom az első teljes hosszú lemezüket!
Értékelés: 90%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése