 | Előadó: John Petrucci Album: Suspended Animation Stílus: Instrumental / Progressive Metal 2005 Sound Mind Music |
Úgy vélem, John Petruccit nem sok embernek kell bemutatni. A modern kor egyik legtanultabb gitárosa, a Dream Theater egyik zeneszerzője és alapítótagja, aki emellett a Liquid Tension Experiment progressive rock szupercsapat tagja is. A LTE ismeretlen ideig megszűntetett mindennemű munkát, de pletykák szerint hamarosan nekiállnak a harmadik lemezüket is összerakni. Ezen kívül Petrucci összesen hatszor volt a G3 (Guitar 3) turnésorozat harmadik, vendégrésztvevője a két alapítótag, Steve Vai és Joe Satriani mellett. A Dream Theater rajongók gitáristenként tisztelik, több közönség és újságírói szavazáson lett Az Év Gitárosa.
Petrucci furcsa módon, a hihetetlen sikerek ellenére nagyon soká írta meg az első szólólemezét. A Suspended Animation 2005-ben jelent meg, s rengeteg, virtuóz gitártechnikát igénylő dal került rá, s segítségére Dave LaRue basszusgitáros, és Dave Dicenso dobos sietett. A nyitódarab Jaws of Life egyébként egy régebbi szerzemény, I.B.S. (Irritable Bowel Syndrome) néven volt ismeretes. Egészen mélyre hangolt gitártémák, két gitársávval, gyors, nem túl technikás dobok. Mégis, pont a gitár miatt ez az egyik legjobb dal a lemezen, hihetetlen, hogy Petrucci mire képes. A basszus is egészen jó, sőt, jól is be van lőve, így éppen megfelelően hallatszik.
Ezt még egy igen jó nóta, a Glasgow Kiss követi. Az egésznek tényleg van egy olyan skót érzeket, Petrucci rendkívüli gitárjátékával szinte a hallgató elé varázsolja a skót fővárost. A zenész tényleg a hangszerének mestere, illetve a kicsit Dream Theater szerű váltásokat is jól kezeli, mondjuk ez nem csoda. Ez is egy kiemelkedő darabja a lemeznek, a tépéssel is a végén.
A harmadik szám, a Tunnel Vision egy érdekes szerzemény, kicsit elektronikus elemekkel tüzdelt, keletiesen indulú darab, ahol még Tom Lefebvre és Tony Verderosa besegít, basszusgitáron illetve elektromos és akusztiksu dobokon. Lehet is hallani, hogy a dobtéma egy kicsit bonyolultabb, mint az előző számokban, és egészen jól kisegíti a néhol heavy metalos, néhol power metalos, néhol progresszív gitártémákat.
Az előző dalok ellenére mégis a kedvencem a negyedik, a Wishful Thinking. Hihetetlen emocionális darabról van szó, a gitárok szinte beszélnek, sírnak, hozzád szólnak, míg a dobok és basszus se lépi túl ezt a határt. Vidám hangulatú rendezvényekre rendkívüli módon ajánlott. Egyszer egy ismerősöm megkérdezte, hogy "miért épp ez? Hiszen ebben szöveg is van", mire mondtam, hogy hallgassa meg jól. És igen, pontosan a gitárjáték beszédessége miatt gondolta azt, hogy ének is párosult a dalhoz. Ez a kettősség, érdekesség mindenképp feldobja az egész hangulatát, és persze a diadalmas melódia is.
A Damage Control az egyik legprogresszívebb dal, rendkívül változatos gitártémákkal, és természetesen a hozzá tartozó 9 percnyi hosszal. A váltások néha tényleg Dream Theater dalba illenek, engem például néhol a Home-ra emlékeztetnek.
A következő dal az egyik legérdekesebb szerkezeti értelemben, ugyanis egyik kiadványban egy dalként, a másikban két dalként (Curve és Curve Continued) van feltüntetve. Semmi különbség nincs bennük, csupán annyi, hogy a kétrészesnek az utolsó percét levágták és a következő szám helyére tették. A dalban megjelenik kicsit az új, Systematic Chaos szerű dream is: gyors, nyers témák, brutális dobok.
A Lost Without You is egy rendkívül jó dal: bluesos gitártémával, kicsit bárzene érzéssel. Nyugodt zenével kezdődik, majd egyre izgalmasabb, izgatottabb lesz, majd egy gyors refrén után újra lelassul. Itt is el kell mondani, hogy a gitár mintha beszélne, főleg a refrénnél, illetve most a basszusnak is fontosabb szerepe van.
Az albumot még egy progresszív téma, az Animate-Inanimate zárja. Ez is egy hosszú szám, több, mint 11 perces. Kicsit ennek is keleties beütése van, s a két különböző gitársáv nagyon is jól elkülönül. Rengeteg technikás szólója rendkívül élvezhetővé teszi az egészet, s jól lezárja a Suspended Animation albumot.
Nagyon sok jó gitárosnak van szólóalbuma, s rendkívül sokmindent hallottam már én. Kezdjük csak a G3 alapítóival, illetve a régebbi idők mesterével, Jimi Hendrix-szel. Néha az ember azt gondolná, hogy igazából a gitáros szólóprojektek csak másolni tudják egymást. Én itt tévedtem. John Petrucci albuma nagyon is egyedi hangzásvilágú, különleges, rendkívül jó dalokkal, egyedül kicsit az elő-előtörő Dreames témák zavarnak, ugyanis Petrucci az anyazenekara nélkül is el tudja adni magát, s tud jó lenni.
Petrucci furcsa módon, a hihetetlen sikerek ellenére nagyon soká írta meg az első szólólemezét. A Suspended Animation 2005-ben jelent meg, s rengeteg, virtuóz gitártechnikát igénylő dal került rá, s segítségére Dave LaRue basszusgitáros, és Dave Dicenso dobos sietett. A nyitódarab Jaws of Life egyébként egy régebbi szerzemény, I.B.S. (Irritable Bowel Syndrome) néven volt ismeretes. Egészen mélyre hangolt gitártémák, két gitársávval, gyors, nem túl technikás dobok. Mégis, pont a gitár miatt ez az egyik legjobb dal a lemezen, hihetetlen, hogy Petrucci mire képes. A basszus is egészen jó, sőt, jól is be van lőve, így éppen megfelelően hallatszik.
Ezt még egy igen jó nóta, a Glasgow Kiss követi. Az egésznek tényleg van egy olyan skót érzeket, Petrucci rendkívüli gitárjátékával szinte a hallgató elé varázsolja a skót fővárost. A zenész tényleg a hangszerének mestere, illetve a kicsit Dream Theater szerű váltásokat is jól kezeli, mondjuk ez nem csoda. Ez is egy kiemelkedő darabja a lemeznek, a tépéssel is a végén.
A harmadik szám, a Tunnel Vision egy érdekes szerzemény, kicsit elektronikus elemekkel tüzdelt, keletiesen indulú darab, ahol még Tom Lefebvre és Tony Verderosa besegít, basszusgitáron illetve elektromos és akusztiksu dobokon. Lehet is hallani, hogy a dobtéma egy kicsit bonyolultabb, mint az előző számokban, és egészen jól kisegíti a néhol heavy metalos, néhol power metalos, néhol progresszív gitártémákat.
Az előző dalok ellenére mégis a kedvencem a negyedik, a Wishful Thinking. Hihetetlen emocionális darabról van szó, a gitárok szinte beszélnek, sírnak, hozzád szólnak, míg a dobok és basszus se lépi túl ezt a határt. Vidám hangulatú rendezvényekre rendkívüli módon ajánlott. Egyszer egy ismerősöm megkérdezte, hogy "miért épp ez? Hiszen ebben szöveg is van", mire mondtam, hogy hallgassa meg jól. És igen, pontosan a gitárjáték beszédessége miatt gondolta azt, hogy ének is párosult a dalhoz. Ez a kettősség, érdekesség mindenképp feldobja az egész hangulatát, és persze a diadalmas melódia is.
A Damage Control az egyik legprogresszívebb dal, rendkívül változatos gitártémákkal, és természetesen a hozzá tartozó 9 percnyi hosszal. A váltások néha tényleg Dream Theater dalba illenek, engem például néhol a Home-ra emlékeztetnek.
A következő dal az egyik legérdekesebb szerkezeti értelemben, ugyanis egyik kiadványban egy dalként, a másikban két dalként (Curve és Curve Continued) van feltüntetve. Semmi különbség nincs bennük, csupán annyi, hogy a kétrészesnek az utolsó percét levágták és a következő szám helyére tették. A dalban megjelenik kicsit az új, Systematic Chaos szerű dream is: gyors, nyers témák, brutális dobok.
A Lost Without You is egy rendkívül jó dal: bluesos gitártémával, kicsit bárzene érzéssel. Nyugodt zenével kezdődik, majd egyre izgalmasabb, izgatottabb lesz, majd egy gyors refrén után újra lelassul. Itt is el kell mondani, hogy a gitár mintha beszélne, főleg a refrénnél, illetve most a basszusnak is fontosabb szerepe van.
Az albumot még egy progresszív téma, az Animate-Inanimate zárja. Ez is egy hosszú szám, több, mint 11 perces. Kicsit ennek is keleties beütése van, s a két különböző gitársáv nagyon is jól elkülönül. Rengeteg technikás szólója rendkívül élvezhetővé teszi az egészet, s jól lezárja a Suspended Animation albumot.
Nagyon sok jó gitárosnak van szólóalbuma, s rendkívül sokmindent hallottam már én. Kezdjük csak a G3 alapítóival, illetve a régebbi idők mesterével, Jimi Hendrix-szel. Néha az ember azt gondolná, hogy igazából a gitáros szólóprojektek csak másolni tudják egymást. Én itt tévedtem. John Petrucci albuma nagyon is egyedi hangzásvilágú, különleges, rendkívül jó dalokkal, egyedül kicsit az elő-előtörő Dreames témák zavarnak, ugyanis Petrucci az anyazenekara nélkül is el tudja adni magát, s tud jó lenni.
Értékelés: 90%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése