 | Előadó: Ocean Machine Album: Biomech Stílus: Progressive metal 1996 HevyDevy Records |
Ha a Strapping Young Lad mondható Devin Townsend brutálisabb, durvább, agresszívabb oldalának, akkor a szólóprojektjei (Ocean Machine, Punky Brüster, Devin Townsend Band) mutatják meg Devin lágyabb, érzelmesebb oldalát. És ez a zenében is hallható. Az első albumai között volt az Ocean Machine nevű zenekarral a Biomech, amit egyébkéntként később Devin Townsend név alatt - hibásan - újra kiadták Ocean Machine címmel. Ez hiba volt, ugyanis - pontosan idén májusig - fenn állt a lehetősége, hogy Devin újra összehívja a zenekart, és kiadnak egy második lemezt is. Ennek az álmát oszlatta szét tulajdonképpen a május 21-én kiadott közlemény, azaz a Ziltoid the Omniscient közleménye, hogy a Strapping Young Lad és The Devin Townsend Band feloszlik, és ezentúl Devy egyedül és csakis egyedül fog dolgozni. Ziltoid jó, Ziltoid jófej, de azért annyira mégse jó, hogy ezt kéne tennie Devy-nek, három rendkívül jó zenekar zenéjétől "kíméli" így meg a világot.
Az Ocean Machine, a nevéből eredeztetve, sokak szerint a négy elemi Devin Townsend mellékprojektalbumból a vizet képviseli. Hangzásvilágában a Biomech egyértelműen progresszív metal, rengeteg váltással, többféle vokállal, miközben bőven akad benne ambient elem is, illetve lágyabb, rockosabb téma is. Az indító Seventh Wave egy hatalmas nóta, középtempójú, nem túl komplikált, de élvezhető, és Devin is többet énekel, mint ordibál.
A Life az egyetlen dal, amiből klip is készült, és személyesen az egyik kedvencem. A Strapping Young Lad-hez képest hatalmas mennyiségben árasztja a reményt, a boldogságot magából, és a szöveg is erre utal. Nagyon egyszerű, bohókás dobtémája van, hasonló basszustémával, és a gitár csak lágyan aláfesti Devin énekét.
A Night emlékeztet a System of a Down zenekar Plock dalára, legalábbis kezdetben. Magas gitárszólam, majd hirtelen elektronikus hangzás is beugrik. A dobtéma itt már lényegesen tempósabb, viszont a gitár továbbra is inkább háttérbe szorul.
A Hide Nowhere-ben két gitár is hallható, pedig zenekarban csak egy gitáros - Devin Townsend - van. Persze ez megoldható, s főleg, hogy nem koncerteztek a lemezzel, nem is olyan furcsa. A későbbi szólóalbumokra emlékeztető kórus/háttérének is hallható benne, illetve a gitárriffelgetés is előremutat például a Synchestra albumra.
Az ötödik dal, a Sister az első igazán ambient beütéses, rengeteg hangeffekttel, torzítatlan gitárral, értelmetlen szöveggel. Igazából sokat nem lehet róla mondani, ugyanis egyetlen témára épül az egész, egyetlen dallamra.
Ezt a 3 A.M. követi, amely szintén egy ambient darab, szinte csak énekkel és hangeffektekkel, szintetizátoron és egy kis vonós érzeten kívül semmi más hangszer nem szólal meg benne. Az egész jól vezeti fel a következő dalt viszont.
A Voices In The Fan szintén én hatalmas nóta: a kezdeti pengetései emlékeztetnek nagyon a Blind Guardian-re, illetve annak a mellékprojektjére, a Demons and Wizards-ra. Érdekesség, hogy a Voices In The Fan első része egy az egyben át lett ültetve Devin új albumának, a Ziltoid the Omniscient-nek a Color Your World dalába. (Thx to Supernova az észrevételért.) Lágy, kicsit elektronikus zenére emlékeztető dobtémája van, háttérbeszorult hangszerekkel, de hatalmas élnivágyást sugároz magából a nóta.
Ezt egy újabb rövid darab, a Greetings követi. Majdnem a dal feléig gitár-cintányér duettet lehet hallani, végül mégis bedurvul, és a szintetizátor újra szimfonikus érzetet kelt a zenében.
A kilencedik dal az előző szám utolsó motívumából robban be. A Regulator mélyebbre hangolt gitárral van, kicsit több riffelgetéssel, mint amit eddig az Ocean Machine albumon meg lehetett szokni, illetve egy-két ordítás is hallható.
Témájában a Funeral a legérdekesebb. A temetés, mint tudjuk, nem éppen a legvidámabb dolog. Devin Townsend erről mégis egy vidámabb, pontosabban diadalmasabb dalt írt. A vokáltéma ima-jellegű, illetve a gitártéma rendkívül jó: újra előjön a kétgitáros hangzás, a gitár okozta effektek, illetve a rendkívül egyszerű riffekből összeálló aláfestés. Az egésznek másabb a hangulata, mint a címből következtetni lehet.
A tizenegyedik egy újabb monumentális darab: a Bastard felépítésében kétfelé van osztva. Lágyabb zenéjű nóta ez is, kicsit egyszerű dobokkal, riffelgető gitárokkal, majd a két része közt a dalnak hirtelen váltással. Az egésznek van egy kis brutális behatása, mégsem elég durva a dal, s nem is törekszik rá, hogy akár a Strapping Young Lad keménységét elérje.
The Death of Music egy újabb hatalmas ambient darab. Az egész hangulata a Mark Morgan komponálta Fallout játék zenéjére emlékeztet, kivéve a vokált. Megint előjön a szintihangzás, s az egész lágy marad, a megszokott metal hangszerek elő se nagyon jönnek, egyedül a cintányér szólal meg az ütemet jelezve.
Az egészet a Thing Beyond Things zárja. Kicsit Pink Floydos hangzású, progresszív darab, énektémáját és gitártémáját nézve is, illetve a végére egészen poprockossá válik a dal, majd egy kis fülsüketítő zaj után vége a lemeznek. Észre se venni, hogy több, mint egy óra.
Az Ocean Machine az egyik legjobb Devin szólóalbumai közül. Hihetetlen hangulata van, jól megszerkesztett dalokkal, s csak úgy árasztja magából az életet. Egyedül azt sajnálom, hogy már nem lesz se ilyen, se hasonló lemez. Nem akarok vészmadár lenni, de Ziltoid the Omniscient nem volt annyira jó, hogy olyasmit hallgassak Devintől élete(m) végéig. Abból hiányzott az élődob, illetve másnak a felülbírálása. Nem kell félreérteni, nem volt az olyan rossz, Devin nagyszerű, zseniális zeneszerző, de összevetve, az Ocean Machine klasszisokkal jobb, mint Ziltoid, pontosan a teljesen élő zenészek miatt. Devin, remélem meggondolod még ezt a szólózást.
Az Ocean Machine, a nevéből eredeztetve, sokak szerint a négy elemi Devin Townsend mellékprojektalbumból a vizet képviseli. Hangzásvilágában a Biomech egyértelműen progresszív metal, rengeteg váltással, többféle vokállal, miközben bőven akad benne ambient elem is, illetve lágyabb, rockosabb téma is. Az indító Seventh Wave egy hatalmas nóta, középtempójú, nem túl komplikált, de élvezhető, és Devin is többet énekel, mint ordibál.
A Life az egyetlen dal, amiből klip is készült, és személyesen az egyik kedvencem. A Strapping Young Lad-hez képest hatalmas mennyiségben árasztja a reményt, a boldogságot magából, és a szöveg is erre utal. Nagyon egyszerű, bohókás dobtémája van, hasonló basszustémával, és a gitár csak lágyan aláfesti Devin énekét.
A Night emlékeztet a System of a Down zenekar Plock dalára, legalábbis kezdetben. Magas gitárszólam, majd hirtelen elektronikus hangzás is beugrik. A dobtéma itt már lényegesen tempósabb, viszont a gitár továbbra is inkább háttérbe szorul.
A Hide Nowhere-ben két gitár is hallható, pedig zenekarban csak egy gitáros - Devin Townsend - van. Persze ez megoldható, s főleg, hogy nem koncerteztek a lemezzel, nem is olyan furcsa. A későbbi szólóalbumokra emlékeztető kórus/háttérének is hallható benne, illetve a gitárriffelgetés is előremutat például a Synchestra albumra.
Az ötödik dal, a Sister az első igazán ambient beütéses, rengeteg hangeffekttel, torzítatlan gitárral, értelmetlen szöveggel. Igazából sokat nem lehet róla mondani, ugyanis egyetlen témára épül az egész, egyetlen dallamra.
Ezt a 3 A.M. követi, amely szintén egy ambient darab, szinte csak énekkel és hangeffektekkel, szintetizátoron és egy kis vonós érzeten kívül semmi más hangszer nem szólal meg benne. Az egész jól vezeti fel a következő dalt viszont.
A Voices In The Fan szintén én hatalmas nóta: a kezdeti pengetései emlékeztetnek nagyon a Blind Guardian-re, illetve annak a mellékprojektjére, a Demons and Wizards-ra. Érdekesség, hogy a Voices In The Fan első része egy az egyben át lett ültetve Devin új albumának, a Ziltoid the Omniscient-nek a Color Your World dalába. (Thx to Supernova az észrevételért.) Lágy, kicsit elektronikus zenére emlékeztető dobtémája van, háttérbeszorult hangszerekkel, de hatalmas élnivágyást sugároz magából a nóta.
Ezt egy újabb rövid darab, a Greetings követi. Majdnem a dal feléig gitár-cintányér duettet lehet hallani, végül mégis bedurvul, és a szintetizátor újra szimfonikus érzetet kelt a zenében.
A kilencedik dal az előző szám utolsó motívumából robban be. A Regulator mélyebbre hangolt gitárral van, kicsit több riffelgetéssel, mint amit eddig az Ocean Machine albumon meg lehetett szokni, illetve egy-két ordítás is hallható.
Témájában a Funeral a legérdekesebb. A temetés, mint tudjuk, nem éppen a legvidámabb dolog. Devin Townsend erről mégis egy vidámabb, pontosabban diadalmasabb dalt írt. A vokáltéma ima-jellegű, illetve a gitártéma rendkívül jó: újra előjön a kétgitáros hangzás, a gitár okozta effektek, illetve a rendkívül egyszerű riffekből összeálló aláfestés. Az egésznek másabb a hangulata, mint a címből következtetni lehet.
A tizenegyedik egy újabb monumentális darab: a Bastard felépítésében kétfelé van osztva. Lágyabb zenéjű nóta ez is, kicsit egyszerű dobokkal, riffelgető gitárokkal, majd a két része közt a dalnak hirtelen váltással. Az egésznek van egy kis brutális behatása, mégsem elég durva a dal, s nem is törekszik rá, hogy akár a Strapping Young Lad keménységét elérje.
The Death of Music egy újabb hatalmas ambient darab. Az egész hangulata a Mark Morgan komponálta Fallout játék zenéjére emlékeztet, kivéve a vokált. Megint előjön a szintihangzás, s az egész lágy marad, a megszokott metal hangszerek elő se nagyon jönnek, egyedül a cintányér szólal meg az ütemet jelezve.
Az egészet a Thing Beyond Things zárja. Kicsit Pink Floydos hangzású, progresszív darab, énektémáját és gitártémáját nézve is, illetve a végére egészen poprockossá válik a dal, majd egy kis fülsüketítő zaj után vége a lemeznek. Észre se venni, hogy több, mint egy óra.
Az Ocean Machine az egyik legjobb Devin szólóalbumai közül. Hihetetlen hangulata van, jól megszerkesztett dalokkal, s csak úgy árasztja magából az életet. Egyedül azt sajnálom, hogy már nem lesz se ilyen, se hasonló lemez. Nem akarok vészmadár lenni, de Ziltoid the Omniscient nem volt annyira jó, hogy olyasmit hallgassak Devintől élete(m) végéig. Abból hiányzott az élődob, illetve másnak a felülbírálása. Nem kell félreérteni, nem volt az olyan rossz, Devin nagyszerű, zseniális zeneszerző, de összevetve, az Ocean Machine klasszisokkal jobb, mint Ziltoid, pontosan a teljesen élő zenészek miatt. Devin, remélem meggondolod még ezt a szólózást.
Értékelés: 92%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése